Épített örökség

Álmosd településszerkezetét, építészeti karakterét a tájföldrajzi adottságok mellett döntően meghatározta társadalmának kisnemesi jellege.

 

A községet a közepén lévő nádas, mocsaras terület két részre osztja, melyen a Gátnak nevezett út vezet át, az köti össze a falu két részét. Bár az 1880-as években az Alsó Nyír-víz Szabályozó Társulat által kiépíttetett kanális a nádas mocsaras rész vizének levezetésére jött létre, eredeti funkcióját nem sikerült betölteni. A napjainkig részben megmaradt, a falut átszelő mocsaras, nádas rész volt a hátsó erődítménye, illetve védelmi vonala a templom és lelkészlak előtt épített magas kőerődítménynek, mint a nagyváradi vár külső védelmi elemének. Más feltételezések szerint a templomok erődszerű kőfallal való körülvétele a reformáció védelmére szolgált, hiszen csak a református templomokhoz épültek ilyenek, mint az a bihari Álmosd mellett a hajdúvárosok (Hajdúdorog, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló) építészetében tapasztalható.

 

Álmosdon, a ma Bagaméri-érnek nevezett patak mentén kiemelkedő földháton magasodik az erődített templom, kitűnő rálátással a hídra. Ettől a központtól két oldalra nyúlik el a lakóterület, a patak mentén, s a későbbi fejlődés eredménye a párhuzamos utcák megjelenése, a patakon túli megülés. Az álmosdi népnyelv mindmáig megkülönbözteti a falu két települési egységét Magyarfalu és Oláhfalu néven.

 

A hagyomány szerint a törökdúlás idején Álmosd lakói állataikkal az egykori település gödrös, bokros részén rejtőztek el, a kiéhezett marhák azonban bőgésükkel elárulták búvóhelyüket, s így a falu lakóinak nagy részét lekaszabolták. A törökdúlás szomorú emlékének tulajdonítják a Magyarfalu egy részének „Bőgő" elnevezését (a későbbi Szabadság tér). A lakosság pótlására telepítették le az idegeneket, így jött létre az Oláhfalu, ahol a román görög katolikus vallású jövevényeknek telkeket adtak.

 

A történeti adatok szerint sokkal inkább úgy tűnik – mint arról már korábban szóltunk –, hogy a románok betelepítésére jóval később került sor. Maga a falurész is kezdetben Oláh utca és nem Oláhfalu névre hallgatott, és nemcsak görög katolikusok, de kisebb számban reformátusok lakhelyéül is szolgált, erre utal, hogy 1852-től a református egyháztanácsban a falu mind az öt akkori utcájáról – Nagy utca, Kis utca, Gatyaüllet, Újsor és Oláh utca – találunk presbitereket. Feltehetően először a Selindi utca (az Érselindre vezető út mentén – a mai Kossuth utca), majd fokozatosan a Székelyhídi (ma Rákóczi) és a Sziget (a mai Táncsics Mihály ) utca betelepülése révén épült ki az Oláhfalu.

 

Álmosdon a XIX–XX. század fordulóján még a következő utcanevekkel találkozunk: Jeruzsálem, mely a falu központjának a Piac tér, Vásártér körüli részét foglalta magában, mivel a zsidó lakosság ezen a részen települt le. Sajátos néphumort tükröz a Minek ide utca (a mai József Attila ). Elnevezése a néphagyomány szerint úgy keletkezett, hogy amikor az 1880-as években a zsákutca kiépült, s az új lakók a szomszédos Ivánka tagbirtokra átengedték apró jószágaikat, Engl‰nder bérlő mindig ezzel a kifakadással űzte el őket: „Minek ide utca!" Alakjáról kapta a nevét az egyébként Kokadi utcának nevezett Gatyüllet vagy Gatyaület elnevezésű páros házsor, amelyből később már kettő is volt: a Kis-Gatyaület és a Nagy-Gatyaület utca. Az első világháborút követően kiépült falurészt Doberdónak nevezték a falu lakói. A második világháborút követően sokan építkeztek az új osztásként létrejött Szabadságtelepen, Dózsa-telepen.

 

A telkek általában téglalap alakúak. A régi kúriák kertes, fás előrésszel, általában keresztben, az utcafronttól beljebb helyezkednek el, a parasztporták házai a telek hosszában.

 

Az 1910. évi felmérés szerint a település 2136 főnyi lakossága 417 lakóházban élt. Közülük csupán 21 épült kőből vagy téglából, s mindössze 34 háznak tettek kő vagy tégla fundamentumot a vályogból vagy sárból készült falazata alá. A lakóházak túlnyomó többségének (86 százalékának) alapozása és fala is vályogból vagy sárból épült. A tetőzet közel háromnegyede náddal vagy zsúppal fedett, 75 ház cserép- vagy bádogtetőt viselt, 35 zsindelyt.

 

Fél évszázaddal később, 1960-ban már 696 lakóépületet írtak össze, 715 lakással. A lakóházak több mint egynegyede (192) még a XIX. század folyamán épült. A települési nagy lakásínséget mutatja, hogy a második világháborút követő másfél évtized során 272 újabb épült. (Miközben háborús károk a lakóépületekben számottevően nem keletkeztek.)

 

Az 1960. évi állapotok még mindig magukon viselik a település lakóinak vagyoni helyzetéből eredő korábbi különbségeket. Még ekkor is a hagyományos, olcsó építési anyagok és technikák uralkodnak. Akárcsak 1910-ben, fél évszázad múltával is csak mindössze 21 kőből és téglából készült lakóépület volt a faluban. Bár megnőtt a beton-, tégla-, kőalapra vályogból és sárból épített házak száma (315), a lakóépületek 51,4 százalékának mind az alapja, mind a fala vályogból és sárból készült. 616 lakásnak döngölt földes volt a padlózata is, melyet időről időre „lócitrom”, vagyis lóürülék és agyagos sár keverékével mázoltak és sárga homokkal szórtak fel.

 

Még 1960-ban is zsindellyel, náddal, illetőleg zsúppal fedett a házak 37,4 százaléka, 369 viszont már cseréppel. Az 1940-es 1950-es években épült álmosdi házak, nyári konyhák még hagyományos módon és stílusban épültek.

 

A régi kúriák tetőszerkezete erős széküléses gerendázatú, az egyszerűbb házaké falakon nyugvó sár és keresztgerendákba beépített kokasülővel öszszekapcsolt, szarufás tetőzetű. A mennyezet deszkázott, mestergerendás a kúriák egy részében is. Később fehérre meszelték.

 

A lakások beosztására jellemző, hogy 1960-ban 70,7 százalékukban egyetlenegy lakószoba volt, melyekhez konyha, esetleg kamra tartozott. Három-, esetleg többszobás lakás mindössze tizennégy volt a faluban: a volt nemesi kúriák.

 

A vagyoni helyzet, igényesség, az építőanyag milyensége határozta meg a házak oromzatát, homlokdíszeit. A vert falú házakon jellegzetes paraszti, tapasztott sövényoromzatokat találunk. A házak homlokzatára, még az egyszerűbbekére is, gyakran jellemző a klasszicista ornamentika. A népi klasszicizáló gazdag homlokzatok dísze az erősen tagozott kihúzott párkány, a fejezetes falpillérek és ablakkeretek. A téglaházak oromzatán macskalépcsős téglalezárást, cserepes vízvetőt találunk. Az egykori Nagy utcán, a mai Arany János utca 32. szám alatt, az egy portára épített két ház is ezt példázza.

 

A Bocskai utca 24. szám alatti 1892-ben épült L alakú lakóház külső homlokzatát paraszti-polgári eklektikus vakolatdíszek szépítik. A bádogtetőn a padlásablakokon gyümölcsfüzéres bádogdísz keretezi az ovális nyílást. Az építészeti stílusokat gyarapítja az álmosdi baptista imaház neobarokkos épülete, melyet 1928-ban emeltek az Arany János utca elején.

 

Az egykori Magyarfalu és Oláhfalu portái, házai között csupán a vagyoni helyzetből eredő különbségek hatása érvényesült. Lévén az Oláhfalu lakói zömében zsellérek, jóval szegényebbek, így itt egyszerűbb, szerényebb házak épültek. A régi Sziget utcán (a mai Táncsics utcán), ahol a felekezet temploma, szomszédságában egykori iskolája, szemben vele pedig a nagyméretű görög katolikus parókia áll, hajdan számos egyszerű, hármas osztatú, nádfedeles zsellérház sorakozott. De itt található a Táncsics utca 23. szám alatt az egykori postamester igen régi, ma már átalakított köroszlopos tornácú háza is. Az utca legszebb háza a Táncsics utca 27. szám alatt a Sorbán családé, lábas kapuval.

 

A régi álmosdi házak jelentős része tornáccal épült. Az oldaltornác mellett előtornácos változatok is előfordultak. A falu közepén, a Bocskai utca 7. szám alatt álló módos gazdaház, amint a mestergerendába vésett felirat megörökítette: „Épült 1820-ban.” Alaprajzilag a hagyományos parasztház elrendezését sejteti (tisztaszoba, konyha, lakószoba).

 

1860 körül a korabeli rendelkezéseknek megfelelően úgynevezett katonaszobát alakítottak ki az épületben (településeinken a házakhoz beszállásolt katonák részére a porta utcai részén kellett kialakítani a külön bejáratú helyiséget), melynek létrejötte a ház körültornácos jellegét megszüntette. Átalakították a régi magtárrészt is konyhává. A falak anyaga, attól függően, hogy a tulajdonos rendelkezésére milyen építőanyag állt: vert fal, vályog, tégla.

 

A ház alatt pince található, fölötte a födém keresztboltozatos szerkezetű. Az építmény régen szabad kéményes volt, meglehetősen korán, még 1910 előtt a kemencét lebontották, a szabad kéményt lepadlásolták, ám a padlástérben megmaradt a hatalmas téglapendely.

 

Az épület egész megjelenése még sejteti a hajdani álmosdi gazdag építészeti hagyományokat, a módosabb házak apró részletekre is odafigyelő kidolgozottságát, mértéktartó díszítettségét. A klasszicizáló vakolatdíszes kerek oszlopok és vaskos szögletes szélső pillérek emelik az előtornác szépségét. A deszkamennyezetes, kő mellvédes oldaltornác fakönyöklője alatt csipkézett lécsor fut. A kőlábas, gombos kapukeret is hűen tükrözi a helyi hagyományokat

 

A tornác a módosabb házaknál, kúriáknál kőlábas, a parasztházaknál úgynevezett szarkalábas faoszlopos, deszkamellvéddel, verőcével. Sok helyen a végét elfalazták, és itt alakítottak ki egy kicsiny kamrát.

 

A ház hosszában végighúzódó tornácból nyílt a pitvar. Ajtaja legtöbbször kettős, az egyik félig üvegezett, a másik deszka köpenyajtó. A pitvarajtó mellett kicsiny oldalablak adott világosságot. A pitvar a lakás lepadlásolt előtere, amelynek boltívvel elválasztott hátsó szabad kéményes része volt a konyha. Pendelykéménye alatt a padkával, ahol nyílt tűzön főztek.

 

A XX. század első harmadáig a nyílt padka és a zárt tüzelésű boglyakemence együttes használata volt a jellemző. Később a padkákat a falba rakott spórral, vas tűzhellyel helyettesítették. A pitvarban és a konyhában a főzéshez használatos eszközöket tartották a falba vert szegeken, falba beépített polcokon. Mozgatható bútor nem is igen volt itt.

 

A pitvarból a háromosztatú házaknál balra is, jobbra is egy-egy szoba nyílt, vagy ahogy Álmosdon is nevezték: a kisház és nagyház. Volt ahol csak egy szoba volt, a másik helységet kamraként használták. A kisház, vagyis az udvari szoba télen konyhaként is szolgált, a boglyakemence mellé épített tűzhelyen főztek, itt étkeztek, itt aludtak, itt zajlott a házbeli élet. A szabad kéményes konyha ugyanis ilyenkor nagyon hideg volt.

 

A lakószoba berendezése is egyszerű, a legszükségesebb berendezéssel: ágyak, rengő (karos pad), asztal, székek, egy-két láda, később sifon (szekrény). Ahol tehették, nagyobb gondot fordítottak az utca felőli szoba, a nagyház berendezésére. Ide kerültek a szebb, az újabb bútorok, ez volt a család ünnepi alkalmakkor használt helyisége, már ahol ezt megtehették. Az utcai két ablak közé ferde állásban a falitükör került, körülötte fényképek, a tükör alatt rengő, előtte az asztal, a szoba két oldalán egy-egy magasra vetett ágy, előttük székek.

 

A lakások beosztása, elrendezése még a XX. század közepén is hagyományosnak mondható sok házban. A legkorábban a szabad kémény lepadlásolása következett be, ilyenkor a mennyezetet sötét szürkéskékre festették, a falak fehérek maradtak.

 

A Csokonai utca 10. szám alatti középparaszti ház feltehetősen az utolsó még viszonylag a régi építészet jegyeit mutató nádtetős parasztház és porta a faluban. Szarkalábas, faoszlopos, oldaltornáccal, kontyolt, „kanfaros” tetővel készült. A háznak „arca” van: úgynevezett „cseppes” vakolatdíszes padlásablakával (szemeivel), ágasfás szerkezetet utánzó oromzati oszlopával (orrával) antropomorf sajátosságokat mutat.

 

A ház szabad kéményét már elbontották, kemencéjét kiszedték, de minden más jegye a hagyományos építészet vonásait mutatja. A ház körülbelül másfél évszázada épülhetett. Alapozás nélkül a falak 43 centiméter széles vert falak. A födém borított gerenda, a padláson sártapasztással. A tetőszerkezet megmunkálatlan fagerendákból összeállított, a héjazat nádfedés. A padló az épületen belül mindenütt döngölt föld. Az ajtók, ablakok még eredetiek. A lakóház mellett a hagyományos gazdasági épületek egész sora található a portán: ólas góré, disznóól, szín. A kerítés dísze a hosszú és magas, léces ólas góré, amely kívülről kerítés, belülről tyúk- és nyúlól. A disznóól teljesen faszerkezetű, két ajtóval hármas rekeszre osztott, kívül-belül fehérre meszelt, valaha „kollátos” volt, de azt elbontották.

 

Az álmosdi portákon a gazdasági épületek elhelyezésére még napjainkban is számos olyan példát találunk, hogy a lábon álló, lécvázas, cseréppel fedett góré és alatta a tyúkól, valamint a góréhoz csatlakozó disznóól gyakran az utcafronton, mintegy kifelé kerítésként szolgál. A kerítésben elhelyezett ólasgóré jellegzetes gazdasági építmény ezen a vidéken, nemcsak Álmosdon, hanem Pocsajon, Bagamérban, Nagylétán, Létavértesen is. A tehén, lóistálló, dohányhodály, szín ezek mögött, az udvaron, jóval beljebb helyezkedik el. Hátul a szérűskertekben még fellelhető néhány szép ágasfás szerkezettel, nádfedéssel készült nyitott szénapajta, itt hodály a neve. Oromzatuk deszkából vagy nádból készült. Az istállót gyakran fatornáccal készítették, s ahol nem volt külön magtár, ott az istálló tornácán, hatalmas fahombárokban tárolták az állatoknak a szemes takarmányt.

 

Az udvarokban gyakran találni eperfát, még a selyemhernyó-tenyésztés idejében terjedt el igazán. A vidék jellegzetes építményeinek számító úgynevezett „hátas lyukpincék” is gyakori tartozékai az egyes portáknak, némelyik a lejáratában borházzal. Ezeket legtöbbször az oldalkertben helyezik el. Íves boltozatuk oldalfalát téglából építik, padlózatuk döngölt föld. A téglaoszlopos pincelejáróban kétszárnyú ajtó nyílik, s legtöbbször falépcsősor vezet a föld alá. A föld feletti része domború hátú.

 

A házak előtt vagy az oldalkertben szinte elmaradhatatlan a gondozott virágoskert, ahol a parasztkertek virágai mellett nemritkán azoktól idegen növényeket is találunk, melyeket a hajdani nemesektől, udvarházakból szereztek. Minden bizonnyal ilyen úton kerültek ide a parasztportákon ugyancsak idegennek ható, azóta hatalmasra növekedett fenyőfák.

 

A portákat elöl a deszkakerítés mellett ma már gyakran drótkerítés keríti, s mutatóba maradt még néhány a régi jellegzetes fedeles kiskapukból is. A vidékünkön ugyancsak hagyományosnak mondható kőlábas kapukból is találunk jó pár példányt a módosabb porták, kúriák, polgári házak előtt. Ma már csak belső kerítések gyanánt lelhető fel a sövényből, tüskéből, napraforgókóróból épült változat. Régen a kuriális telkek előtt az utca felől sem volt ritka a garáda, amit tövissel és szalmával igazítottak meg időnként, amint arról „Tekintetes Miskolczy Imréné kerítésszemléje” is tanúskodik 1869-ben.

 

A település rangos házai alatt napjainkban is számos, hatalmas méretű téglapincét találunk. Hatalmas pincerendszer húzódik meg a Fő utca végén, a volt ÁFÉSZ (Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet) épülete alatt is, amely a jobbágyvilágban dézsmaház, majd később a kaszárnya része volt. Ez a hagyomány szerint a török időkből maradt pincerendszer része, úgy tudják, elágazásai behálózták az akkori falut.

 

Álmosdon mind a mai napig számos, nagy történelmi múlttal rendelkező nemesi házat, kúriát találunk. Közéjük tartozik a Kölcseyek kúriája, a két Fráter-ház, a Chernel József udvarháza, a Csanádi- és Balkó-kúria, a Miskolczy-kúria, a Selmeczi- és Bay-kúria, Bihari Sámuel és Simándi Sándor nemesi háza. (A műemlékké nyilvánított Kölcsey- és Miskolczy- kúriáról még szólunk.)

 

A klasszicista jellegű homlokzati díszítésű régi Fényes-kúriát a Chernel József kezdeményezésére létesült Kisdedóvó és Koldusápoló Intézetté alakították át 1860-ban. (Bocskai utca 14.)

 

Az egykori Nagy utcán, a mai Arany János utca 15. szám alatt áll az egykor számos jeles esemény színteréül szolgáló Fráter-udvarház, amelynek többszörösen átalakított épülete ma nyomdaként üzemel.

 

A Kölcsey utca legelején álló, XVIII. században épült volt nemesi kúria átalakítása ellenére is magán viseli a hajdani udvarházak sajátosságait. Szép kőlábas kapukerete, boltíves tornáca, a ma már elboltozott óriási szabad kémény alatti tér, a két oldalát övező deszkamennyezet, a ház végében egy fedett pincelejáró által megközelíthető hatalmas boltíves pince a benne felsejlő elfalazott nyílással – történelmi időket idéz.

 

1876-ban épült a mai Kölcsey utca 20. szám alatt, hatalmas parkban található Dralevszky–Horváth-kúria. Az egyszerűségével nagyvonalú, óriás kerek oszlopú tornác lábazatán fogazott vakolatdísz húzódik. A tornácra íves karú lépcső vezet. Az előkertben titokzatos, széles, boltozott pincelejáró. A szobákban a szép gipszstukkó csillárdíszek még őrzik a XIX. századi belsők hangulatát.

 

Feltehetően kétszáz évesnél idősebb a Kölcsey utca 18. szám alatt található, erősen megcsonkított, L alakú egykori nemesi kúria. Négyablakos utcai homlokzatát klasszicista oszlopos vakolatdísz ékesíti. A házhoz csatlakozó pincelejáró hatalmas, boltozatos pincébe vezet. Hajdani szép kerek oszlopos tornácát átépítették. A kúriához régen hatalmas park tartozott. Udvarán egykori huszáristálló áll, klasszicizáló homlokzati díszítőelemeivel, nagy boltozatok egymás mellé sorolásával tagolódó belső terével történelmi hangulatot áraszt. A ma tehénistállóként funkcionáló épület felett hajdan hatalmas magtár szolgált, külső lépcsővel, ezt az emeleti részt azonban lebontották róla.

 

1808-ban épült a Rákóczi (régen Székelyhídi) utcán az egykori Bay-kúria. A Bay és Klobusitzky család égetett üvegbe öntött címerei jelentik a bejárati ajtó felett az egyszerű alaprajzú és tömegű épület egyetlen díszét. A beüvegezett veranda előtt elbontották a hajdani fedett kocsibeállót, akárcsak az 1853-ban építtetett magtárat. A gazdag és változatos növényzetű egykori, hatalmas parkból csak néhány óriás platánfa maradt mementónak.

 

A hajdani gazdag portákon nagyméretű magárak is épültek. Ilyet találunk ma is a Fő utca 6. szám alatt az egykori Balkó-kúria részeként. A magtár 1901-ben épült a telek belső oldalán, egy magaslaton, teljesen száraz helyen, vaslapos, rácsos kis ablakokkal, felette festett boltív, vakolatdíszként. Falazata téglából készült, alap nélkül. A mellette álló gazdasági épületből leppentyűs ajtón lehet leereszkedni a borházba. Az épület Balkó Pál kuriális telkének még eredeti állapotában megmaradt része. Maga a kúria, teljesen átalakítva, egészen a rendszerváltásig a község mozijának adott otthont.

 

A hajdan szebb napokat látott kúriák berendezéséből mára eredeti helyükön szinte semmi sem maradt a második világháborús események, az állami kisajátítás és az azt követő többszöri átalakítások következtében – az egykori Bay–Klobusitzky-kúria kivételével, amely a család örökösének, Fekete Albertnek a tulajdonában van. Ugyanakkor a faluban még fellelhető az úri világot idéző számos egykori bútordarab, berendezés. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a földesúri kúriák mellett az egykor szép számú armalista nemesség lakáskultúrája, éppen annak szegénysége miatt, gyakran nem sokban különbözött a köznép hajlékainak tárgyi világától.

 

Álmosd történelmi múltját, az itt élt jeles elődök emlékezetét őrzi a település. A műemlékek, köztéri alkotások, a festői környezet, a természetvédelmi értékek jelentős szerepet játszanak az értékmegőrzésben és az értékbefogadásban.

 

Építészeti emlékei közül a legrégebbi az egykori katolikus templomának átalakításával nyert református temploma. A kutatások szerint a XIV. század elején már valószínűleg itt állt Álmosd egyháza. Erre a következtetésre jutott az Országos Műemléki Bizottság feltárása 1908-ban, amikor a templom belsejében, középen, egy alapozásnál elakadtak. A feltárás pénzhiányában abbamaradt, folytatása mind máig várat magára.

 

Az eredetileg gótikus templom keletelt szentélyén három csúcsíves ablak nyílt – a régi szokás szerint a Szentháromság Isten tiszteletére –, amelyekből később kettőt átalakítottak, a harmadikat befalazták. 1751-ig nem volt tornya, ekkor fatornyot kapott. 1824-ben kezdték el mai, klasszicista kőtornyának építését, ez 1830 táján készült el. A torony magassága 36 méter .

 

1872-ben a hajó gerendáit rövidebbre vették, teteje alacsonyabbá vált. 1877-ben az apszis falait a hajó magasságáig emelték, s a déli ajtót befalazták. Falán ekkor bontották el a korábbi szentély gótikus, bordás boltozatát is, amelyet a ma is meglévő támpillérek tartottak. A hajó falának pillérei valószínűleg csak a fal megtámasztását szolgálták.

 

1882-ben átépítették a toronytetőt, és a belső deszkamennyezetet stukatúrozták. Ezzel vált igazán reformátussá az egyszerűsített, csarnok jellegű, puritán fehér belső.

 

A nyolcszor huszonöt méteres templomban négyszázötven ülőhely van. A szószék és Mózes-szék klasszicizáló késő barokk stílusú, a szószékkorona volutás díszítésű. A szószéket és a négyszögben körülvett úrasztalát 1911-ben Fráter Zoltán álmosdi földbirtokos és felesége, Borbola Johanna készíttette. Nyolcváltozatú orgonáját Miskolczy Imre álmosdi földbirtokos és felesége, Szodoray Erzsébet ajándékaként Fazekas János budapesti mester építette 1868-ban, a szintén ekkor készült templomi karba. A toronyóra Simándi Sándornak, az egyház presbiterének ajándéka 1906-ból.

 

Három harangja XX. századi. A 217 kilogrammosat Thúry János és fia, Ferenc öntötte 1900-ban Budapesten, felirata: „Isten dicsősségére öntette özv. Balkó Lajosné szül. Deák Zsuzsánna.” Az első világháború alatt hadi célra elvitt harang helyett 1925-ben egy 441 kilogrammos újabb készült Slezák László budapesti mester műhelyében. Ezt „Isten dicsősségére öntette közadakozásból az álmosdi nemes szent ecclézsia”. 1934. október 13-án kerül a toronyba a harmadik harang, ez is Slezák László, Magyarország aranykoszorús mesterének harangöntőműhelyében készült Budapesten. Felirata: „Isten dicsőségére az 1604. október 15-én megvívott diadalmas Bocskay-Hajdú csata emlékére öntette Balogh Sándor és áldott lelkű neje Szilágyi Eszter.” Ennek súlya egyes források szerint 148, mások szerint 132 kilogramm .

 

A lelkészlak több szakaszban épült. Egyes források szerint a boltíves, templom felőli, északi része egykor még a katolikus barátok lakása volt. Más források XVIII. századinak mondják a parókiát. A XVIII. század második felétől meglehetős hiátusokkal vezetett egyháztanácsi jegyzőkönyvek csak javításáról szólnak, építéséről nem. 1930. évi nagy felújítása során a korabeli lelkész szerint a három különböző korban végzett hozzáépítés különbségeit igyekeztek kiegyenlíteni.

 

A templom és a lelkészlak körül, külső támasztó oszlopokkal, négy méter magas tégla kőkerítés épült vigyázókamrával, lőportoronnyal, valószínűleg a XVI. században, Dobó István birtoklása idején. E téglakerítést az egyház évszázadokon át megőrizte, ismételten kijavítgatta. 1911-ben a templomkertből az utcára nyúló fagrádicsot a templom kerítéstől befelé kezdődő betonlépcsőkkel látták el. 1922-ben a templom előtti részen, az első világháborús emlékmű leleplezését megelőzően, hogy a szoborkompozíciót látványosabbá tegyék, a kerítést fél méterrel visszabontották. Bár e változtatások révén némileg vesztett eredeti értékéből, azonban patakparti környezetével, erődített kerítésével ma is a megye egyik legszebb késő középkori emléke.

 

Nemzeti himnuszunk költőjének, a reformkor nagy alakjának, Kölcsey Ferencnek egykori lakóházai közül a XVIII. században épült álmosdi kúria maradt meg viszonylagos épségben. Ebben az épületben töltötte kisgyermekkorának egy részét, majd az 1812 és 1815 közötti éveket. Itt születtek testvérei, itt halt meg apja s édesanyja is. (Sajnos a Kölcsey-család síremléke méltatlanul mostoha sorsra jutott, az 1989-es rendszerváltást követően eltűnt.)

 

Az egyszerű népies, klasszicista Kölcsey kúria sem méretében, sem anyagában, sem díszítményeiben nem utal gazdagságra. Feljegyzések említik, hogy eredetileg zsindely fedte a házat. Ma nádfedél van a helyén. A lakóhelyiségek beosztása eredetileg más lehetett. A gerendás, búbos kemencés szobák meghitt hangulatot árasztanak. Külön érdekessége az eredeti, kétkemencés, nyitott tűzhelyes konyha, korabeli használati tárgyakkal, edényekkel. Az épület jelenleg kettős funkciót lát el: a konyhától jobbra eső épületrészben a községi könyvtár működik, balra pedig a költő korát és szellemét megidéző kiállítás mutatja be Kölcsey Ferenc munkásságát.

 

A ház falán a költő halálának századik évfordulóján, 1938 augusztusában vitéz László Miklósné a kései utódok emlékezéseképpen emléktáblát állíttatott, a következő felirattal: A MAGYAR HYMNUS HALHATATLAN KÖLTŐJE / KÖLCSEI KÖLCSEY FERENC / 1812-TŐL 1815-IG ÉLT E HÁZBAN. / Halála százados fordulóján kegyelettel / hódolnak emlékének késői rokonai. / „Szállj királyi sasként égi pályán / Szárnyaidnak nyíl szokatlan út / S homlokodra túl a föld homályán / Nyersz jutalmul csillagkoszorút.” / Kölcsey F. Álmosd 1812.

 

Álmosd képviselő-testülete az 1938. augusztus 27-i, Kölcsey Ferenc centenáriuma jegyében tartott közgyűlésén határozatilag kimondta, hogy az utcát, melyen a költő egykori lakóháza áll, Kölcsey Ferenc utcának nevezik el. (Addig, akárcsak Kölcsey idejében, Újsor volt a neve.) S elhatározzák, hogy a képviselő-testület a költő halálának minden évfordulóján megjelenik az emléktábla előtt, hogy „erőt merítsen községe és hazája iránti kötelességei maradéktalan teljesítéséhez”.

 

A Kölcsey Ferenc Emlékház felújított és műemlékké nyilvánított épületében 1968. október 13-án a költő és az álmosdi csata emlékét idéző kiállítás nyílt. Az udvarházban kapott otthont a Községi Könyvtár is, pincéjében pedig az érmelléki szőlő- és borkultúrát bemutató néprajzi kiállítás. Az irodalmi zarándokhellyé lett emlékház azóta is számos nagyszabású Kölcsey ünnepség színhelye volt. A költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából, 1990. augusztus 8-án került átadásra az új Kölcsey-emlékkiállítás.

 

Az épület kertjében 1975-ben avatták fel Kölcsey Ferenc mellszobrát, Marton László Munkácsy-díjas szobrászművész süttői mészkőből faragott alkotását.

 

Az álmosdi Kölcsey vonatkozású emlékek sorában feltétlenül szólnunk kell az 1990-ben műemlékké nyilvánított Miskolczy-kúriáról az egykori Sziget utcán (ma Táncsics utca 22.) Itt őrizték az 1860-as évektől 1944-ig Kölcsey Ferenc 1834-ben Pozsonyban írott és 138 évig lappangó, a szakirodalomban ismeretlen és kiadatlan végrendeletét, amelyet 1972-ben Bakonszegen találtak meg, s így kerülhetett a debreceni Déri Múzeum Irodalmi Múzeumának birtokába.

 

A visszafogott homlokzatú klasszicista kúria 1802-ben épült. A külsőleg felújított, belsőleg erőteljesen átalakított épület a hozzá tartozó parkkal a Búzakalász Termelőszövetkezet birtokában van. Még áll a négylakásos egykori cselédház is, amelyben mindegyik családnak egy-egy szoba-konyhás-kamrás lakása volt. A lakások előtt kicsiny kertek húzódtak, mára már nyomuk sincs. Megmaradt az egykori hatalmas jégverem, s néhány gazdasági épület; igaz, ez utóbbiak erősen átalakítva.

 

A múlt század közepén telepített egykori park területe mára három hektárra csökkent, de még jó néhány növényritkaság megtalálható benne: hatalmas vörös tölgyek, kislevelű hársak, vasfa, kolorádófenyő és a sima fenyő. Szinte egyedülálló, különleges látványossága az a hatalmas átmérőjű vadgesztenyefa, melynek koronaágai legyökeresedtek. A Miskolczy család szép és nemes hagyományát őrzi az a hársfacsoport, melynek egyes példányait a fiúgyermekek születésének örömére ültette a család. A hatalmassá terebélyesedett fák ugyancsak túlélték az utódokat – nem úgy, mint a kúria parkjában lévő sírkert márvány síremlékei: számos darabjuk az 1989-es rendszerváltást követő időben tűnt el, hogy újracsiszolva idegenek tetemei fölé kerülve hirdessék az élet mulandóságát. Néhány sírjelet, mentőakcióként az önkormányzat hozatott be a Bay–Miskolczy sírkertből az egykori tűzoltószertár udvarára. Az egyik művészi kivételű síremlék, a Bronzangyal, a Bay-kúria kertjében egy platánfa alatt talált menedéket.

 

Álmosdot a „múzeumok falujának” is nevezhetnénk. A Rákóczi utca 2. szám alatt áll Mucsi Mihály egykori kovácsműhelye. Deszkaormán galambdúccal, hátul fedett lópatkoló tornáccal. A XIX. század vége óta működő műhely a megmaradt eredeti berendezéssel, szerszámokkal 1981 óta helyi védettség alatt álló népi ipari emlék, a kovácsmesterség múzeuma.

 

A gyermekkorát Álmosdon töltő, a faluhoz érzelmi szálakkal is kötődő Joseph Kádár (művésznevén Le K'dar), Franciaorszában élő festőművész, fotográfus, műgyűjtő jóvoltából 2001. augusztus 8-án a község nevetességeit gyarapító újabb múzeumi kiállítóegység létesült Álmosdon: a Nemzetközi Fotómúzeum, ahol az alapító és más emigráns és hazai alkotók munkái, a nemzetközi művészvilág nagyjait reprezentáló alkotások láthatók. Ugyancsak Joseph Kádár jóvoltából 2001-ben nyílt meg a Post Mail Art Múzeum a Kölcsey utca 26. szám alatt, s már szerveződnek egy újabb régészeti, helytörténeti gyűjtemény körvonalai is a mecénás és a falu vezetői, valamint lokálpatriótái jóvoltából.

 

1922-ben – mint már utaltunk rá: az országban elsőként – Álmosd népe állított emléket az első világháború hadszínterein 1914–1918 között elesett 101 falujabeli katonának a református templom kertjében. Megyénk egyik legszebb első világháborús emlékműve két méter magas kőalapzaton, egy kertben ülő, kezében mirtuszággal, elvesztett kedvese tölgyfakoszorúval övezett katonacsákós fejfájára szelíden leroskadó fiatal nőalakot ábrázol. Az egész műnek kissé szecessziós jelleget ad a gazdagon mintázott növényi környezet. A műkő szobor készítője egy ismeretlen, a kortársak szerint olasz művész, aki Nagyváradon, 1917-ben, hadifogságban mintázta alkotását.

 

A község főterén, a Bocskai téren 1934-ben, az álmosdi csata háromszázharmincadik évfordulóján helyezték el Nagy Sándor János hajdú szabadságharcos emlékművét. Az emlékkertben lévő kompozíció egy bronzból öntött főalakból és két-két, oldalt elhelyezett mellékalakból áll. A mintegy két méteres talapzaton magasodó bronzszobor életnagyságúnál nagyobb alak: kezét kardján nyugtató, erőteljes hajdú vitéz. Alatta a talapzaton „1604– 1934. október 15.” felirat olvasható. Balra, jóval lejjebb, népviseletbe öltözött parasztember hajol le unokájához, jobbra első világháborús katonák láthatók, egyik távcsövet emel, másik kis ágyú mögött térdel.

 

A csoportkompozíció nem egységes. Egyrészt zavaró a bronz és a műkő együttes használata s a méret- és magasságbeli aránytalanság, másrészt furcsán keveredik a historizáló és a modernizáló szellem. A nagyvonalúan formált, lendületesen megjelenített főalak heroikussága mellett a műkőből öntött alakok panoptikumi figuráknak hatnak, s így rontanak az egész mű színvonalán. Különösen gyengén megoldott a katonákat ábrázoló részlet.

 

A hajdú szabadságharc vezérének, Bocskai Istvánnak állít emléket az Iskola utca 4. szám alatt alatti általános iskola külső falán 1954-ben elhelyezett domborműves emléktábla. A rajta lévő bronz mellkép alkotója Estók Sándor.

 

Az egykori színhelyen, Álmosd határában, a Diószeg felé vezető út mentén avatták fel az álmosdi csata emlékművét, 1996. október 15-én, a megyei millecentenáriumi rendezvénysorozat központi eseményeként. Hazánk egyik legmonumentálisabb emlékművének felirata: „E helyen vívták Bocskai István hajdúi a függetlenségi harc első győztes csatáját. 1604. október 15.” A Győrfi Lajos szobrászművész által kőbe faragott szoborkompozíció nyolc méter magas főoszlopán Bocskai István lovas domborműve látható, a körülötte tizennyolc méteres átmérőjű körben elhelyezett nagyméretű kövekbe vésett kompozíciók elemeiben pedig a csata egykori helyszíne elevenedik meg.

 

A görög katolikus templom bejáratának külső falán kis fülkében álló a Lourdes-i Mária-szobor és a templom belsejében található két kisméretű festett faszobor: a térdeplő angyal és a feltámadási szobor 1911 augusztusában vétel útján került Álmosdra az 1896. évi ezredévi kiállításon, a Millenniumi Nagy Éremmel kitüntetett budapesti Rétay és Benedek Oltárépítő és Műfaragó Műintézetből. A templom ikonosztázionjának festményei feltehetően a XVIII–XIX. század fordulójáról származó kismesteri munkák.

 

Nádfedeles házak sora az 1940-es évekből

 

A falu közepén, a református templom közelében álló módos gazdaház, kőlábas, gombos kapukerettel

 

Képeslap Álmosdról, 1921-ből

 

Képeslap Álmosdról a Hangya szövetkezet kiadásában (1933)

 

Nádtetős, szarkalábas tornácos ház (Arany János utca 14.)

 

A Miskolczy-kúria az egykori Sziget (ma: Táncsics) utca 22. Épült 1802-ben

 

Egykori boltíves huszáristálló (Kölcsey utca 18.)

 

Szobabelső páros ággyal (Csokonai utca 10.)

 

A református templom belseje

 

Az álmosdi csata emlékműve a Bihardiószeg felé vezető úton, Álmosd határában.

Győrfi Lajos szobrászművész alkotását 1996. október 15-én

 

 

avatták fel